"A szlovák himnusz zenéje egy magyar népdal" („Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom volna; Nemcsik Pál: Zenei köztudat és nemzetiségi politika, Zeneműkiadó, Bp. 1979, 76-77.)
A népdal eredeti szövege:
Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom volna,
Kilincsem is, kilincsem is vert aranyból volna.
De mivel hogy nincsen, fából van a kilincsem,
Madzag a húzója.
Az én rózsám, az én rózsám a falu legszebb lánya.
Hogy ne volna, hogy ne volna, hisz én vagyok a párja.
A nézését meg a járását, a csípőjének a ringását
Száz aranyért nem adnám.
A szlovák parlament tegnap elfogfadott egy hazafiasságot támogató törvényt:
"Az új jogszabály szerint, amelynek tervezetét a Szlovák Nemzeti Párt nyújtotta be, a jövőben a felvidéki iskolák minden osztályában ki kell majd függeszteni az úgynevezett szlovák zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét, valamint a tót himnusz szövegét. A himnuszt hétfő reggelente le is játsszák a diákoknak, és elhangzik minden hivatalos sportrendezvény kezdetén is. A képviselő-testületek tagjai - az önkormányzattól a parlamentig - pedig minden ülés elején elénekelik a himnuszt."
Forrás: kuruc.info
Egy érdekes történet a szlovák himnuszról:
Szlovákul a "Kopala studienku" szövegváltozat volt a legismertebb, és ezt a dalt keresztezték a mai szlovák himnusz szövegével azok a diákok akik a pozsonyi evangelikus liceumot elhagyták, mert kedvenc professzorukat, bizonyos Stúr Lajost állásábol elbocsájtottak. Erről azomban a pozsonyi lakosok mit sem tudtak, énekelték tovább a dalocskát magyar szöveggel.
Történt aztán, hogy 1848-ban kitört a forradalom. A pozsonyiak alaposan kivették benne részüket, bár itt német volt a lakosság többsége, szinte egy emberként a forradalom mellé álltak, többek közt a Stúr-Hurban féle ribilliót is a pozsonyi nemzetőrök verték szét Miavánál. Pozsonynak éppen tizenhárom vértanuja volt 1849-ben mint Aradnak, ám ezeket sajnos kevésbé ismeri a világ.
A forradalom leverése után a pozsonyiak mást nem tehettek, kocsmákban dúdolgattak németellenes dalokat (nem a német nemzetiségüek ellen, hanem a német-osztrák hatalom ellen tiltakozva). És a legnépszerűbb éppen a mi dalocskánk lett, amit a következő szövegmódosittással láttak el:
Szomorú disznószar, de megrepedeztél!
Talán a napon sokat sütkéreztél?
Erre jön egy német,
Bánatában téged,
simára nyalogat!
Ismerte ezt a dalt pozsonyban mindenki, és a kieggyezés után ismét divatos lett.
Csak egy adat: Pozsony lakossága 1910-ben 41% német, 40%magyar 15% szlovák!
1919-ben bevonultak Pozsonyba a cseh csapatok. A pozsonyi gimnázium tanári kara feszült hangulatban kezdte az új tanévet 1919 őszén. Néhány kollégájuk elmenekült vagy elűzték őket, néhány idegen cseh meg szlovák került közéjük, de a többség a régi tapasztalt gárda, magyar meg német igazi "pressburgerek". Csak az új állam, Csehszlovákia volt nagyon szokatlan. A tanévnyitón hallották először az új állam himnuszát. Fegyelmezetten végigállták a "cseh" részét, és már azt hitték vége, mikor felhangzott a szlovák is. De már erre felhördült a társaság! "Ez botrány! Skandallum! A zenészek a Szomorú Disznószart játszák!" hangzottak a tiltakozások.
Egy szlovák, ujjonan kinvezett kolléga könnybelábadt szemekkel fordult hozzájuk - "Igen barátaim, de ez a Szomorú disznószar - a mi legszentebb dalunk..."