Érsekújvár magyarsága félelemben és kínok között élte át a háború után bekövetkezett rémkorszakot. Sajnos ez az időszak, ez a három év máig rányomja bélyegét a város megmaradt magyarságának nemzeti öntudatára, szellemiségére és kultúrális életére.
A front elvonulásával a szovjet csapatok helyére a csehszlovák hadsereg és rendőrség érkezett a városba. Rögtön be is tiltották a magyar beszédet a nyilvános helyeken. A piacon még krumplit sem mertek magyarul kérni az emeberek annyira tartottak az atrocitásoktól. A magyar feliratokat leverték vagy átfestették. A házak falain cseh nyelvű mázolmányok hirdették ki az úr erre felé: "Ki a magyarokkal!, Érsekújvár szlovák volt és szlovák marad!, Halál az anyákra, akik magyar gyermeket szülnek!" Rengeteg családot kilakoltattak - egész egyszerűen utcára tették őket – a helyükre cseh rendőrök költözhettek. Az iskolákban szlovákul folyt a tanítás. A magyar diákok így már se magyarul se szlovákul nem tudtak. Magyarul azért nem, mert nem tanultak, szlovákul pedig eddig sem értettek. Mindennaposak voltak a bántalmazások. Esténként 100 fős tömegek vasrudakkal, gumibotokkal járták végig azokat a házakat ahol magyarok laktak. A házakban lévőket durván megverték, értékeiket elvitték, lakásukat felforgatták.
Vadászi Sándor az Igazság című lapban 1946. augusztus 23-án megjelent Érsekújvárról tudósító elbeszéléséből: "Érsekújvár kórházában 84 súlyos sebesült fekszik, akiknek egyetlen bűnük, hogy magyarnak születtek."